Kerekes - Barabás Projekt

Barabás Lajos műgyűjtő megvásárolta Kerekes Gábor hagyatékából a 2014-ben elhunyt művész 6×6 Mamiya C330-as analóg profi kameráját ezzel is tisztelegve az általa - hazai és nemzetközi mércével is - rendkívül nagyra tartott fotográfus emléke előtt. Ez a gesztus azonban nemcsak a tiszteletadásról szólt, hanem kiindulópontja lett annak a projektnek is, amely Kerekes Gábor művészetének, szellemiségének egyfajta továbbélését biztosítja.

Barabás a kamerát hónapokra átadta művészeknek, hogy használják, dolgozzanak vele, "lényegüljenek át" általa. Hogy alkossanak a Kerekes Gábor személyiségével átitatott tárggyal. A közreműködő művészek felkérésével - Barta Zsolt Péter, Opitz Tomas, Tímár Péter, Robitz Anikó - a szimbolikus tárgyon keresztül egyfajta metafizikus párbeszéd jött létre a már halott és az élő alkotók között.

A kiállításon a felkért alkotók Kerekes Gábor kamerájával készült műveivel együtt mutatják be Kerekes Gábor ezzel a géppel készített fotóit, amelyeket a KG Archívum bocsát a galéria rendelkezésére. Kerekes Gábor képsorozatait korábban még nem mutatták be, így a kiállításon megjelenő műveinek sora az első publikációja. (Barta Zsolt Péter - Borbély László)

A kiállítás képei

KAPCSOLAT

 Artphoto Galéria
Bp., 1119 Bartók Béla út 30.
Tel.: +36209381711

  Nyitvatartás:
H-Sz-P: 15-19 óráig, illetve előzetes bejelentés alapján

  Megközelíthető:
a 4-es metróval, 56-os, 19-es, 41-es, 47-es, 49-es villamossal, 7-es, 107-es, 86-os autóbusszal.