(1945 Oberhart-2014 Budapest)

1964: Kölcsey Gimnázium, érettségi; 1964-1973: fényképész szakmunkásképző iskola; 1973-1974 között a Budapesti Fényképész Szövetkezet segédriportere; 1974-1979 között a Vasipari Kutató Intézet fényképésze; 1985-1990 között a Képes 7, 1990-től a Képes Európa fotóriportere, majd szabadúszó fotóművész. 1970-től fényképez, 12 évig szisztematikusan fotózta Budapestet, a Fotóművészet negyedéves pályázatain több nívódíjat kapott. Ebből a periódusából 35 képet tart vállalhatónak. 1992 óta a camera obscura különféle módozataitól kezdve a történeti fotóeljárásokon át a polaroidig terjed technikai repertoárja. Eszköztárából - több eljárás ismeretével - mindig azt választja ki, ami mondanivalójának, a megoldandó feladatnak legjobban megfelel. Érdeklődése mindinkább a történeti technikák felé fordult (sópapír, kimásolópapír); épített magának egy 30x40 cm-es kamerát. Újabb képei a születés, létezés, halál, elmúlás kérdéskörét kutatják. Megjelennek bennük a mikro- és a makrokozmosz elemei sajátos, "kerekes"-féle, művészi-tudományos felfogásban. Természetismerete, érdeklődése megmaradt a 19. századi ember szintjén, sőt időnként innen is visszahátrál néhány századot, s az alkimisták köpenyét ölti magára. Az idők során igazi profi vált belőle. Fotóiból él, minél szélesebb körben ismertté és elismertté akar lenni világszerte, s ezért minden szükségeset megtesz. Tanul, kísérletezik, kreatív módon használja a régi korok technikáit, állandóan kritikus módon figyeli magát, munkáját, kapcsolatokat épít, odafigyel a legkisebb részletekre is. 1977: a Fiatal Fotóművészek Stúdiója alapító tagja, 1986: művészeti vezetője; 1980: a Magyar Fotóművészek Szövetségének tagja; 1981: Szerencsés Jánossal, Jokesz Antallal, Vető Jánossal együtt a Dokumentum csoport tagja. 1990: Balázs Béla-díj. (forrás: artportál)